Rémisztő jövőkép a testtartásról

Az alábbi cikket nekem is úgy küldte át egy ismerősöm, és amikor megláttam a képeket, rögtön ez volt az első gondolatom: “Na, végre! Erről beszélek mindenkinek!” Nincs is szükség kiegészítésre, így csak a cikk rövidített, tömör lényegét másoltam át a bovebbenportal.com-ról.

“Az amerikai Maple Holistics cég szakemberei valamint az ohioi Toledo Egyetem tudósai megpróbálták megjósolni az emberek jövőbeli megjelenését. Egy speciális, Mindy névre keresztelt 3D modell segítségével bemutatták, hogy egy átlagember, mennyire fog megváltozni 2100-ra. A kutatók számításai szerint nagyon negatív irányba fog változni a külső, amit az ülőmunkának és az okostelefonok használatának lehet betudni.”

“Vessünk egy pillantást Mindyre és gondolkodjunk el egy kicsit. A tudósok szerint 2100-ra az emberek pontosan úgy fognak kinézni, mint ő.”


“A 90 fokban hajlított karok az okostelefonok állandó kezelésének és nyomkodásának a következményei.”

“Az ujjak hozzászoktak ahhoz, hogy folyamatosan ilyen pózban vannak, ezért a jövő emberei nem fogják tudni azokat úgy kinyújtani, mint most mi.” – Saját megjegyzés: Némelyik ember már most is nehezen tudja kinyújtani a hüvelyujját és alapból a mobil nyomkodó pózban van az ujja.

“A folyamatos ülőmunka miatt, a gerinc meggörbül, mely a nyaki izmokat is negatívan érinti.”

“Emiatt a nyak kénytelen lesz így kompenzálni a gerincre eső terhelést. De ez nem az egyedüli probléma, ugyanis a fiataloknak már 20 évesen tiszta ránc lesz a nyakuk, amit a tudósok tech-necknek hívnak. Ez újfent a folyamatos fel-le tekintgetés miatt alakul ki, amikor a táblagépet vagy telefont használják.”


“A szemek egy második szemhéjat kapnak, ami megszűri a káros sugárzásokat és megvéd a technikai eszközökből származó fény túlzott expozíciójától.”

“Sokkal alacsonyabbak lesznek az emberek. A koponya nő, az agy mérete viszont kisebb lesz. Az okostelefonok által kibocsátott rádiófrekvenciás sugárzás negatív hatással lesz az agy fejlődésére, mely súlyos következményeket vonhat maga után. Nem lesznek képesek olyan szinten használni agyukat, mint a mostani emberek.”

“Összességében az emberi test negatív átalakulása a modern életmódhoz köthető. Az agy mérete csökkenni fog, a nyak megvastagszik, természetellenes pózban fognak járni, és a szemek is drasztikusan megváltoznak.”

Amennyiben úgy gondolja, hogy Ön is tenne a rossz testtartás miatt kialakuló problémák ellen, akkor keressen fel bátran az alábbi elérhetőségen!

Fülöp Gabriella

0670/428-38-98

Alternatív mozgás-, kinezio tape és masszázsterapeuta


Kismama tape

A mai kismamák azon szerencsések közé tartoznak, akik számára többféle alternatíva is rendelkezésre áll, hogy csökkentsék a várandóssággal járó fájdalmakat.

Ilyen fájdalmak az állandó derék- és hátfájás a megnövekedett súly miatt, valamint az ödémásodás (vizesedés) miatti végtag feszülések. Vagy akár a térdfájdalom.

Azok a kismamák, akik kinezio tape terapeuta szakszerű segítségét kérik a kineziológiai szalag felhelyezéséhez, egyre jobban érzik a szalag jótékony hatásait.

Ilyen jótékony hatások az alábbiak:

  • Kismama pocak súlyának könnyítése
  • Hát- és derékfájdalom csökkentése
  • Vizesedés – végtag ödéma csökkentése
  • Segíti a helyes testtartás megőrzését
  • Striák kialakulását megelőzi
  • Hasizom szétnyílását gátolja
  • Térdfájdalmat csökkenti – térd tapaszolásával
  • Szoptatás ideje alatt a mellgyulladást csökkenti

A babavárásnak ma már nem kell fizikailag nehéznek lennie. A kineziológiai tapasszal könnyen helyettesíthetjük a hastartó szerepét.

Miért előnyösebb a kinezio tape a hastartó övekkel szemben?

Annak ellenére, hogy a tapasz leveszi a terhet az izmokról, mégsem tehermentesíti azokat teljesen, ezáltal pedig az izmoknak nincs lehetőségük eltunyulni, ellustulni, ugyanis dolgozniuk kell. Így a bőr sem nyúlik ki teljesen és a hasizom sem tud szétnyílni. A hastartó övek és fehérneműk viszont nem dolgoztatják az izmokat, ezért szülés után lógó has és szétnyílt hasizom látványa vár ránk legtöbb esetben.

Én ezért merem bátran ajánlani bármelyik kismamának a betöltött 12. hét után a kineziológiai tapasszal történő babavárást a hastartó övekkel, fehérneműkkel szemben.

Anyagi szempontból valóban több ráfordítást igényel, mint a hastartók, de esztétikailag szülés után sokkal vonzóbb lesz a kismama.

Vannak akik attól félnek, hogy a testük elcsúnyul és nem lesznek a párjuk számára többé vonzóak a szülés után. Ami sok esetben nem valós feltételezés. Szerencsére.

A szeretett férfi általában annak örül, ha anyuka és a baba is egészségesek. Jó esetben nem anyuka megváltozott külsejével van elfoglalva, hanem a pici hazatérésével és az apukai teendőkkel.

Viszont mi nők nagyon keményen kritizáljuk megváltozott testünket. A striákat és a lógó bőrt, ami eddig nem volt ott. Most miért van ott? Már nem úgy nézünk ki szülés után, mint terhesség előtt. Szétnyílt a hasizmunk, fáj a mellünk, stb. Ezek megelőzésére tökéletes a kineziológiai tapasz kismamák számára is.

Amennyiben Ön is szeretné elkerülni a striák, szétnyílt hasizom és a terhességgel járó fájdalmak kialakulását, forduljon hozzám bizalommal az alábbi számon!

0670/ 428-38-98

  Fülöp Gabriella

Masszázs- és Kinezio tape terapeuta

Színterápia és a kinezio tape

A színterápia a kinezio tape alkalmazása során is megjelenik.

Színterápia során megkülönböztetünk hideg és meleg színeket, melyek hatással vannak a testünkre és lelkünkre is.

A hideg színek nyugtató, hűsítő, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsökkentő hatással bírnak, míg a meleg színek energiával töltik fel a testet és lelket. 


Hideg színek: Gyulladáscsökkentők, nyugtató hatásúak és ellazítanak.

  • Kék = nyugalom színe. Nyugtató, hűsítő, pihentető szín, gyulladáscsökkentő és görcsoldó hatású szín.
  • Zöld = harmónia színe. Nyugtató, ízületi gyulladást csökkentő szín.
  • Fekete = erő színe. A kék és piros szín hatását erősíti fel.

Meleg színek: Izomlazító hatásúak, nyugtatják az izmokat.

  • Rózsaszín = lazítás színe. Ellazítja az izmokat és megnyugtatja a testet.
  • Narancssárga = serkentés színe. Immunerősítő, görcsoldó hatású és fokozza a test öngyógyító erejét.
  • Citromsárga = élénkítés színe. Lelkesít, idegrendszert élénkíti, melegség árad belőle. Pozitív hatással van bőrproblémák kezelésében és ízületi gyulladásokra.
  • Piros = aktivitás színe. Melegség és dinamizmus árad belőle. Fokozza a vérkeringést. Gyulladás esetén kerülendő szín. 

kép forrása: www.aliexpress.com