Igen, valóban lehetséges!
Miért próbáltam ki?
Mert már gyerekkorom óta súlyos lúdtalpam volt mindig is. Hiába gyógytornáztattam a lábamat naponta és hiába hordtam mellé fém lúdtalpbetétet. Azon kívül, hogy kényelmetlen és hideg volt a fém talpbetét, nem igazán éreztem a pozitív hatását. De biztos volt jótékony hatása is, csak nem volt látványos javulás.
Az anyukám mindent kipróbált, amit mondtak neki az orvosok, hogy javuljon a lábam állapota, mivel nagyon komoly gerincferdülésem is kialakult már 8-9 éves koromra és a bütyköm is fájt a rossz cipők hordásától. Így együtt a három (gerincferdülés, lúdtalp, bütyök fájdalom) eléggé megnehezítette a mindennapjaimat már gyerekként is.
Akkoriban még persze nem tudták jó anyáink, hogy a cipő minősége mennyire fontos. A mi gyerekeink már szerencsések ebből a szempontból is. Mi, felelős szülők, könnyebben meg tudjuk előzni a probléma kialakulását.
Felnőttként eljutottam arra a pontra, hogy minek költsek mindenféle “csodaszerekre”, mivel úgysem segítenek. Ugyanúgy fáj a talpam, a bütyköm, a gerincem és a hátam, derekam.
Tudom, hogy ami egyszer elromlott, azt már nagyon nehéz visszafordítani a jó és egészséges állapotba. Többségében csak karbantartani lehet, hogy ne fájjon annyira.
Ezért is fontos számomra, hogy a gyerekeimnél is alkalmazzam a kineziológiai tapasszal történő lúdtalpkezelést, amikor még nem alakult ki teljesen a probléma. Már alakul, de még visszafordítható az állapotuk gyógytornával és tapaszolással.
Kezeletlen lúdtalp fizikai tünetei:
- Lábfájás
- Bokafájdalom
- Bokasüllyedés
- Térd fájdalma
- Bütyökfájdalom
- Hát- és derékfájás
- Csípőfájdalom
- Hanyag testtartás
- Gerincferdülés
A lúdtalp kialakulását csökkenti:
1. Megfelelő cipő használata (a saroknál legyen emelt)
2. Gyógytorna gyakorlatok a talp izmának erősítéséhez
3. Kineziológiai tapasz alkalmazása
Miért kineziológiai tapasz legyen?
1. A tapasz végig a lábfejen marad. – Nem kell cipőben lenni egész nap a betét viselése érdekében.
2. Kényelmes – Nem tart hetekig hozzászoktatni a lábfejet a kényelmetlen és merev műanyag talpbetétekhez.
3. Azonnal enyhíti a fájdalmat.
4. Rögtön viselhető – Gyorsan felragasztható és nem kell hónapokat várni a talpbetét elkészítéséig. (Nekem 9 hónap alatt készítették el munkaerő hiányra hivatkozva tavaly, a férjemnek csak 3 hónapot kellett várnia rá.)
5. Gyorsan pótolható
6. Több színben viselhető – meleg színek melegítik a lábat, a hideg színek hűtik.
7. Gyerekek jobban szeretik mint a talpbetét.
8. Zokni alatt észrevehetetlen.
Lúdtalp kineziológiai tapasz nélkül: telitalpas állás
Lúdtalp kineziológiai tapaszos alátámasztással: a szükséges emelt ív megjelenik az alátámasztás miatt.
Amennyiben szeretné igénybe venni Budapesten a szolgáltatást, hívja az alábbi számot!
0670/428-38-98